2011. július 23., szombat

Mozi nap

Úgy döntöttem, hogy ezen a hétvégén egy kis egyéni mozi maratont tartok, tekintettel arra, hogy igen-igen le vagyok maradva az új filmekkel... ( új.. nos igen.. 2010-től)

Ma sajnos csak 3 filmre volt időm, de holnapra is vannak terveim..
Most egy kis áttekintőt adok azokról a filmekről, amiket ma néztem, illetve elárulom nektek, hogy melyik filmet várom igazán még ebben az évben :)

Mai első filmem egy számomra már ugyan újat nem mondó, még is nagyszerű film volt, a címe: A kárhozottak királynője

Igazából már legalább ezerszer láttam, még is tátott szájjal, olvadozva figyeltem minden képkockáját.
Lestat figuráját elsőként ebben a filmben ismertem meg, de később egy azonos nevű(vagy tán ugyan az a személy) karaktert volt szerencsém felfedezni az "Interjú a vámpírral" című filmben, amiben nos.. van némi nemű hasonlóság a Kárhozottak királynőjében lévővel, de egyébként a fene se mondaná meg,hogy most ugyan az-e vagy sem.
A film érdekessége számomra abban rejlik, hogy Lestat egy zenekarral felfedi önmagát, és vámpírtársai kilétét, illetve,hogy Akasha ( a kárhozottak királynője) Egyiptomi...
Lehet,hogy én vagyok maradi, vagy esetleg rossz a felfogásom, de számomra alapkövetelmény az,hogy a vámpírnak FEHÉR bőre legyen... Viszont Akashanal ez nem igen mondható el :D
Ettől függetlenül mentségére szóljon, hogy egy gyönyörű szép nőről van szó.. (feltéve,ha nincs az a nevetséges korona szerű valami a fején) Valamint ami még szembe ütköző volt nekem a filmben,. hogy akaratlanúl is ugyan, de Dorian személyiségét egytől egyig Lestat egyéniségéről mintáztam... Nos mit mondjak... be jönnek a független, rossz fiúk :D (ráadásul lestat félhosszú, hullámos, fekete haja... kész.. végem volt)

értékelném szempontok szerint( nem lesz nehéz :D)
Történet: (mm.. egyedi végül is.. kevés a koncertező vámpír) 5/5
a karakterek: 4/5 ( azért, mert a női főszereplő nekem kicsit kidolgozatlan volt.. olyan.. semmit mondó.. és meg kapta Lestatot.. ugyan kéérlek)
effektek: mm.. nem volt olyan nagy szám. 4/5

*******************

a második filmem a Paranormal Activity 2 volt ( az egyet kihagytam.. ez van.. holnap bepótolom)
Igazából erre a filmre már nagyon kíváncsi voltam... hogy miért? nos.. a válasz egyszerű: rengeteg ismerősöm megnézte, és olyan szinten megoszlottak a vélemények, mint még eddig egyik filmről sem.. Igazából már rég meg akartam nézni, de egyszerűen nem vitt rá a lélek... pár percet láttam az elsőről, és úgy voltam vele,hogy "most ez mi? pár kamera esték, amik unalmasan telnek, elmozdul egy csésze, és már rohannak az anyjukhoz?" de végül ma úgy döntöttem, hogy adok a filmnek egy esélyt... megbántam-e?
hm.. az első.. haj-haj.. fél.. háromnegyed órát szabályosan untam! éjszakák.. jó! legyen! valami kis eksönt, ha kérhetném! köszönöm! de semmi.. az ég egy adta világon semmi! ó istenem! kinyílt az ajtó! ne! csak azt ne! Láttátok? az ott kimászott a vízből! úr isten, most végünk! 
És ez így ment, és csak ment.. míg végül egyszer csak.. hoppá! a csajt el kezdte valami húzni! véégre valami! na! és tényleg! az utolsó 10 percet élveztem! a vége pedig kifejezetten tetszett.
egyetlen egy bajom volt, ami mindennél jobban idegesített: nem tudtam ki kicsoda! melyik családban mi történt, ki kit ölt meg, ki maradt életben, kiben bújt bele a démon stb...
szóval úgy mindent egybe vetve,.. tűrhető film.. nem a legjobb, nem is rohantam ki sikítva, nem is bújtam el, de egyszer nézhető volt.

értékelés:
történet: ( a történet jó volt.. de a kivitel.. :\ elméletileg megtörtént esemény.. viszont.. figyelembe kell vennem, hogy ez nem egy átlagosan felvett film.. hm.. egy e a fene..) 3,5/5
a szereplők: 2/5 (nem tudtam kiigazodni! ennyi.. )
effektusok: 3/5 ( a sötétben dolog, és a csaj lefelé húzása.. rendben.. de a többi??)

***************************
a harmadik filmem, és mára az utolsó a Pap- háború a vámpírok ellen volt..
vámpíros film (imádom a vámpírokat) papok!! (szeretem az egyházi filmeket) fegyverek, vér... és még sem tetszett! Úgy éreztem, hogy kevés volt a cselekmény. illetve nem is a leg lebilincselőbb. talán azért vagyok ilyen kritikus.. mert főként akció film volt? meglehet... az első.. 10 perc tetszett.. jó volt. úgy voltam vele,hogy hű ha! a csajjal valami lesz, valami komoly, tuti nem ölik meg! nos.. a tuti nem ölik meg-ben iagaz volt.. de a többi.
Illetve a vámpírok... kritikus vagyok a vámpírokkal.. én a Drakula féle, ember kinézetű, büszke teremtményeket szeretem. azokat, amikre azt mondja az ember, hogy igen.. ők felettünk álnak! Van intelligenciájuk, de emellett vérszomjasak, és kíméletlenek.. és mi volt ebben? szeme-hagyott, kinézéstelen, nyáladzó VALAMIK, amikről nem mellesleg, igazából túl sokat nem tudtunk meg.. a Papok nem voltak egyértelműek. vagy inkább nem voltak kidolgozva.. a seriff nem sokat keresett ott, a csajban semmi érdekeset nem láttam.. és a lány, akit elraboltak? semmi extra.. csali volt... a helyszínek nem tetszettek, a végével nem voltam megelégedve... gyakorlatilag végigszenvedtem..

értékelés..
történet: 2/5
szereplők: 2/5
effektusok:4,5/5

********************
Van egy film, amit rettentően várok már.. a címe: Don't be afraid of the dark (ne félj a sötétben)
Igazából nem sokat tudok a filmről.. ect.. semmit.. mindössze az előzetesét láttam, de az nagyon meg tetszett, és nincs is jobb annál, ha van mire várni :)

az előzetes:


illetve valószínűleg holnap is egy ilyen bejegyzést kaptok, tekintve,hogy a hétvége nem csak a szombatból áll, nem igaz? :D

holnapi filmjeim: paranormal Activity 1
aki bújt, aki nem 1
pillangó hatás 1 :)
amolyan,, első rész feelingben fogok menni :D ha már mindenből kihagyom..

ó, és még valami!!!
(nem ez nem filmes)

tegnap este végre rátaláltam (vagyis rám találtak) pár leendő osztálytársam.. ahogy elnéztem őket, egész jó kis csapat lesz, és Devonnal már össze is haverkodtam :D sok reményt táplálok az új iskola felé, és remélem, hogy nem fogok csalódni. :)
K30 forever!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése