Pontosítsunk

A tegnappal kezdeném, bár igazából a mairól nem is nagyon tudnék mit mondani.

Meg kaptam a halvány, de biztos  utalásokat arra,hogy Adrienn  mekkora áldozatot hozott azzal, hogy eljött velem...  Bár igazuk volt. Nem mertem be hívni, mert nem tudtam mi lesz... Nem tudtam meddig maradok, és hogy mennyien, miről fogunk beszélni.. Szerencsémre Adri vállalta azt,hogy megvár a lépcsőben... (Mivel megtalálták, elbujtatva a sorok közt ugyan, de szépen leszidtak.. a 3. mondat után úgy éreztem magam mint az utolsó patkány...)
No mindegy is...
az egész beszélgetés két és fél órás volt, és úgy éreztem, hogy Kárpáti úr néhány dolgot kihagyott, ami fontos lett volna... Viszont azokat leszámítva mindenről beszélt... beszélt, és beszélt, én pedig kikerekedett szemekkel, tátott szájjal, a felfogás halvány lehetőségével hallgattam szavait.

Nagyon sok mindent tud, és gyönyörűen fogalmaz.. viszont! ( nem tudom, hogy ez ilyen művészi ártalom-e vagy csak ennyire ostobának néznek) legalább ötvenszer ugyanazt elmondta!
Mondjuk... Ha nem is mindent, de sokat jó volt újra hallani, inkább felfogni, kicsit átgondolni...
Rá világított arra, hogy nem ismerem még magam, sem az utam, nem tudom igazán,hogy mi az a vers, és közölte velem, hogy miért NE legyek író... Azt hiszem ezzel nem azt akarta sugallni, hogy adjam fel, csak szimplán figyelmeztetett arra,hogy ez az út milyen fájdalmas...
Ettől függetlenül egy halvány reményt még érzek, de ez a remény kezd kicsit elrettenteni..
Kaptam 4 könyvet.. két antológiát és két verseskötetet... Ezeket augusztusig ki kell olvasnom, és ha minden jól megy vissza jönnek Pestre. Ha ez megtörténik, akkor egy újabb találkozó áll előttem, amire írnom kell a tanultakból ( Kamil szavaiból, és a könyvekből) egy Novellát...
Ez szép és jó, de azokból, amiket eddig olvastam ebből a négy könyvből arra jutottam, hogy én a fonal egyik végén... ők pedig a másikon..
és most nem a tehetségről beszélek, hanem az írás módról... én annyira nem vagyok oda a modern versekért, szóval attól félek, hogy nem nagyon tudom majd értékelni, viszont ki kell választanom majd egy számomra kiemelkedőnek bizonyuló személyt, akinek a műi tetszenek ( abban a 2 antológiában nagyjából együtt 10 író van) és a választásomat meg is kell majd indokolnom...
Bevallom vicces lesz... augusztusig jó estben Kamil szavait fölfogom.. esetleg kiolvasok 3 könyvet.. de megtanulni, utána nézni dolgoknak, meg tudni mi az a vers ( Kamil szavaival élve " A vers az, amit nem tudunk máshogy megfogalmazni" Nos.. ezzel nem értek egyet...) illetve írni egy novellát (ami ha igényes is kell, hogy legyen.. Már pedig annak kell,hogy legyen, akkor minimum 1-2 hét..) amiből majd kiszűrik,hogy mennyit fejlődtem?
24 óra eltelt a beszélgetés óta és még mindig mondhatni sokkos állapotba vagyok!
Ráadásul a beszélgetés végén Drága Adrimat behívták, és el kellett volna neki mondanom pár szóban, hogy mit mondott nekem Kamil én pedig annyira zavarban voltam, annyira ostobának érzetem magam a beszélgetés végére, hogy vérvörös fejjel, nevetgélve karikatúrává gyúrtam azt az egy és fél órás beszélgetést!
meg kaptam, hogy kicsit csalódott a végén, hogy nem mondtam el normálisan.. de egyszerűen nem tudtam egy értelmes mondatot kinyögni egész idő alatt! annyira megalázó beszélgetésnek értem a végére, hogy legszívesebben ott helyben elsírtam volna magam, de szerencsére van annyi akarat erőm, hogy erre sem akkor, sem utána nem került sor. Végül, mikor felállhattam, elbúcsúzhattam, és kimehettem az emeletes ház falai közül hatalmas levegővételek közepette próbáltam elmondani Adrinak, hogy mi is volt valójában. Szinte ordítottam minden egyes szavamat, tele voltam kételyekkel, úgy éreztem magam mint a legszánalmasabb ember a világon. Nem kaptam semmilyen kommentárt az írásaimra! Semmit nem kaptam, csak két és fél órányi elgondolkodtató monológot (ha ezt tudom esküszöm egy külön írógépet viszek..) 4 könyvnyi értelmezést, kutatások sorát és egy novella megírásának feladatát.
Igazából Adri meg mondta,hogy fura volt a férfi.. sok mindent nem értett (pedig ő csak a végén ült be)
Éva néni nem tudott mit mondani mondván, hogy ő CSAK egy irodalom tanár.. Anya pedig... mit is mondhatott volna? azt sem tudta mi ez az egész ( Mondjuk én se nagyon..)

Szóval ez volt a tegnapi napom.. 24 órája csak agyalok...eddig a beszélgetés azon részéig jutottam, hogy bennem több ember lakozik... és ők mind harsognak a fejemben, próbálják túlkiabálni a másikat, és ezt nekem kell rendbe hoznom, hogy mindenki meghallgasson mindenkit, és így együtt alkossunk valamit, ami lehet szép, lehet jó, DE nagy sosem.. ("mert az ember sosem alkothat nagyot")

Azért a fickó, aki egy rohadt almát tartott a fiókjában,és csak úgy tudott írni, hogy azt a rohadt almát megszagolta... na az még mindig a lelki szemeim előtt lebeg.. SAJNOS!

a Mai napról pedig semmi... igazából nem csináltam semmit.. zenét hallgattam vártam a csodára vagy ilyesmi...
Csodák pedig vannak.... csak engem nagy ívben elkerülnek... pedig most nagyon jól jönne... ó, de még milyen jól jönne...