egy gyors kérdéseel indítanék: KI AZ A KOMMENTELő, AKI OLYAN RETTENTŐEN KÖZVETLENÜL MSN-T KÉRT TŐLEM? ._.
választ kérek kösszönööm.
Minden a régi kerék vágásban. újra a régi önmagam vagyok (már ha el vesztettem volna egyáltalán) mert ugyan is akartan akaratlanúl is Iskola, emberek, idióták, és agyilag retardált vadbarmokkal vagyok körülvéve (ismét)
Persze nem panaszkodhatom, elvégre vannak egészen jó fej, kedves, társadalmi normákba tartozó osztálytársaim is, de sajnos magamfajta gondolkozással rendelkező egyedet még nem volt szerencsém találni. 8pedig az iskola nagy, én pedig igyekszem nyitottnak lenni, na nem mintha menne..)
járok-kelek a folyosókon, megfigyelem az embereket (éérdekes figurák járnak a K30-ba, ezt aláírom) majd vissza mászok a terembe (ami kicsi, zsúfolt, és tele van marhákkal)
történésekről igazából egy Glamy×Tomi történetet tudnék összehozni, ami már kész barátok közt sorozatba ment át, melyben minden nap szerepelhetek, és még a nevetésem sem kell vissza fojtanom
a felállás: adott Glamy 9.-esként kor: 14)
és adott Tomi 11.-esként.( kor: 17-18)
Glamy álmai netovábbja Tomi, akinek mellesleg nincsen barátnője ( úgy néz ki mint egy meleg felvonulás, ironikusnak tartom azt a kérdést,hogy "vajon miért nincs?")és bizony az embernek mi jut rögtön eszébe? "talán van esélyem?" nos. a válasz számomra egy talán volt, tekintve hogy rendes, meleg srácnak tűnt, aki talán titkolni kívánja hajlamait, és összejönne érte epekedő barátnőmmel. Így hát mit ad az élet? elkezdünk utána "kutatni", követni őt, és Glamy részéről epekedve bámulni.
drága barátnőm csodálata a melegfelvonulás iránt odáig tornyosult, hogy a telefonjának háttérképernyőjén is az ő agyonszőkített feje vigyorog (vagyis.. hm meleghez méltóan pózol, mint a pávák.. no sebaj, nem az én telóm, nekem nem kell őt néznem)
tegnap Kata beszélt a sráccal, aki kijelentette, hogy ha Glamy akar tőle valamit, akkor szépen oda megy hozzá... Nagy bátran Glamy ugyan elindult, de a harmadik lépésnél hirtelen nagyon fontos dolga lett a másik irányba, és nagy bátran megfutamodott.
MEGKÉRT,hogy ha legközelebb jön a srác legyek oly szíves, és lökjem oda, DE ne mondjam el neki, hogy mikor mert különben nem engedné... Na most, ha valaki ekkora HÜLYESÉGET kér, ráadásul KIVITELEZETLENT, akkor úgy megfordul egy más, jobb terv az ember agyában. velem is ez volt.
löki a fene! majd ordítok, szoktam. nem egyszerűbb? ó, dehogynem! utolsó előtti óra után... mikor a kedélyek lecsitultak, és Tomi készült edzésre menni. Glamyt kiültettük a zsibongó egyik asztalára (mert minek a szék, ugyan kérlek, az annyira snassz..) és vártunk.
mikor elment előttünk tomi, én könnyed egyszerűséggel Glamyn áthajolva elordítottam magam " TOMI GYERE IDE. KÖSZ!"
és megtörtént a csoda. Tomi görnyedten, szinte már helyesnek tűnve Glamy elé állt, aki full vörös arcát a tenyerébe temette és megszólalt: " nem akarok vele beszélni"
az az üvegcsörömpöléses, idegjeles, sikításra, és dühkitörésre való kényszernek az érzése rohant át rajtam, de mint a villám!
napok óta! nem! hetek óta csak Tomi, Tomi,Tomi!!!! amikor az embernek elpattan az agyában az a pici ér, akkor valahogy nem tud tisztán gondolkodni.
nem.. ez az ér nem nálam pattant el, hanem Glamynél.
nem, nem őrjöngött. egyszerűen csak olyan szintű depresszióba esett, melyben még embert nem láttam
Úgy éreztem hibát követtem el, de aztán nem! mégsem. nem hiszem el, hogy hiba lett volna szólni a srácnak, ha már ő nem tette meg.
ez nem az a csöpögős romantikus film, amiben a daliás szőke herceg oda megy a hercegnőhöz, és szóba elegyedik vele. nem. ez a 21. század, és itt bármennyire is nevetséges, de jobbára a nőknek kell kezdeményezniük, mert a férfiak többsége fatökű (párdon a szóhasználatért) idióták, akik nem képesek három szót kinyögni értelmesen.
Jaj Glamy.. gondoltam magamban. Miért vagy ennyire ostoba, ennyire vak, ennyire egyszerű?
persze nem csak lenéztem. sajnáltam is. ó, de még mennyire... látni hogy szomorú, mondhatni lelkileg halott... mondtam neki, hogy írjon rá fészen.. tisztázza, kérjen bocsánatot (ha kell, akkor az én "viselkedésem" végett) és kérje meg, hogy legyen oly szíves, és méltaztassék odamászni hozzád, mert neked a bátorságod egészen addig ért, hogy kiraktad a képét háttérnek (na, ne ezt ne mond)
azt hiszem hiba volt.
ráírt.
hogy is volt? elnézést. ezt még most sem dolgoztam fel.
hm...
ürügy: " Glamy fiatal, és khm.. Tominak a párkapcsolat nos.. hm.. másból is áll, nem csak csók."
akaratlanul is jót nevettem ezen a kijelentésen kínomban, mert azt hiszem nem azt kértük a sráctól, hogy rögtön vegye feleségül Glamyt. pusztán csak annyit, hogy ISMERJE meg, barátkozzanak, és HA úgy adódik, akkor erőltesse már meg magát.
érdekes dolgok vannak itt a K30-ben.
nem vagyok még egy hete se itt, de máris szappanoperák sorai követik egymást.
élvezem az iskolát. csupa dráma, komédia, tragédia.
mint egy színpad.
meg tanít mindenre a szünet, a tanóra, és minden ott töltött perc.
bátorságot szerzel, legfeljebb ha más nem, akkor lopsz. mert bizony itt anélkül elsüllyedsz.
lehetsz itt bárki, és bármi, csak vigyázz kivel kezdesz, mert pofára találsz esni.
én még csak figyelek, felmérem a terepet. egyengetem az utat, ahol elindultam. ballagok a többiek mögött szép lassan, mert a gyilkos az elsőkre sújt le, nekem pedig addig van időm elmenekülni.
:)
Iskola: fogd fel úgy, mint egy fikciót, amit te irányítasz, s közben mégsem. légy önmagad, s közben játszd el a legnépszerűbbet. úgy fogsz csak megmenekülni
Ez egy igazán, érdekes és szórakoztató bejegyzés volt számomra. : )
VálaszTörlés- Szerencse, hogy jómagam egy szókimondó, őszinte 17 éves lány vagyok, aki... évekig futott a srácok után és kezdeményezett először... *sóhajt*
Meguntam XD Utálom már, hogy mindig én kezdeményezzek xD Tehát Úgy kezdtem a tanévet, hogy nem fogok pasizni! Minek?! Ráérek... erre mi történik? 4 srác is bepróbálkozik... Az egyik már a jövőnket tervezgeti, a másik...khmm... nem mondom mit akar velem... és a többi-t már nem is sorolom.
Sok sikert kívánok Glamy-nek!
És örülök, hogy végre jól érzed magad az "új" suliban! :^)
én nem futok (még) a fiuk után. nem vagyok egy pasizós típus.
VálaszTörlésna a két véglet XD " légy a feleségem" - "tv-zzünk" az ágyban XD egyik rosszabb mint a másik ( és ijesztőbb is)
egyikkel sem szabad kezdeni semmit (szerintem)
de legalább válogathatsz :D
Glamynek nos.. hát igen, de az az igazság, hogy jobbat érdemel szerintem.
de a sors furcsa tréfákat tud űzni az emberrel :)
én is örülök. bár még mindig hiányzik a régi sulim.