szóval a bejegyzés 90%-át a tegnapi Spoiler fogja betölteni.
*sóhaj* Tehát..
A tegnapi napom is kb olyan unalmas volt, mint amennyire hangzott. semmit,ismétlem SEMMIT nem csináltam -.- a nap első felén visszarázódtam a valóságba, közben Naomit megbántottam " egy egoista bunkó idióta vagy"
hai-hai...
még az este hatása alatt voltam =.=
Aztán Szofi kioktatása végül is helyrerázott.
hónapok óta először mondtam, hogy valakinek igaza van, én pedig hülye voltam
nyöh. ._.
ezt is el kell valamikor kezdeni ~
aztáán... Este megjött a spoiler írhatnékom, + kaptam hangulat zenét amit így... ahhhhw =q= (mindjárt csatolom)
csak hát, Szofi meg az utolsó egy óráját töltötte velünk, és így.. :\
Szóval mire végeztem a Spoilerrel, addigra Szofi meg ment.
közölte, hogy ő 9-kor engem felébreszt :3
hahaha, nemteszed ._."
és de, de megtetTE volna, ha nem alszom úgy, mint akit agyonvertek xd
reggel fél kettőkor fölkelve láttam, hogy 9:14-kor hívott XDDD
szoptad :3 <3
Most meg én hívNÁM, ha nem lenne kikapcsolva =.=
gr... nők.. ._.
Most meg itt vagyok, és szembesítelek titeket a tegnapi kreálmányokkal :3
picture:
Lacie×Mammon. imádom ezt a képet >< olyan awseome lett *-*
Mammonnak olyan... Slenderman beütése lett xD hatás alatt voltam, kövezzetek meg ._."" °-° és igen is kekszi lett °-°mindkettő ˘-˘Lacie barna hajjal *--* nyááw <3
akkkor. a video :B
Köszönet érte Naominak ^^ *-*hahahahaha Lucifer's angel =q= *olvad olvad*
éés akkor.. a Spolier, amit most próbálok valahogy lektorálni ._. bár ahogy elnézem.. nem lesz hozzá túl sok kedvem =.=" ühm...
(Warning: a spoiler """romantikus""""-nak nevezett- valamit tartalmaz xD megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk ._.)
-ELÉÉÉG!-övöltöttem tokomszakadtából, és már rohantam is Peter, és Dorian közé. – Fejezzétek be, mindketten! – Felváltva néztem az előttem félméterre álló Dorianre, és a hátam mögött elhelyezkedő Peterre. Pete zihált, ereje végén volt, ami Dorianről nem volt elmondható. Láttam a szemében a fortyogó düht, és gyilkolásvágyat. Egy pillanatra én is megijedtem tőle. Egyet hátraléptem, ő pedig velem együtt kettőt felém. Pár pillanatig egymás szemébe néztünk. Nem mertem elnézni. Magabiztosságot kellet sugallnom, és azt, hogy komolyan gondoltam: hagyja békén a barátomat!
- Örülhet a szád, Felician. A barátnőd az életedet mentette. – Dorian vegy pillanatra sem nézett el, miközben Petehez beszélt. Én egy alighallgatót nyeltem, ő eldobta a kardot, és olyanközelhajolt hozzám, amennyire csak az alaphelyzete engedte.
- Nem érdemel meg téged. – suttogta dühtől remegő hanggal. Nem tudtam megmozdulni. Egyszerre féltem, és éreztem valami egészen mást. Párpillanatig még ebben a felállásban maradtunk, aztán hírtelen visszaegyenesedett, Petere pillantott, és sebes léptekkel elviharzott.
- Jól vagy? – Peter magafeléfordított, és amennyire csak a maradék ereje engedte neki, megölelt. – Remegsz. – Nem akartam visszaölelni, a helyzet az, hogy nem akartam, hogy ő öleljen. Nem akartam, hogy ott legyen. De nem akartam, hogy ezt tudja. Megmentettem az életét, és hírtelen eltaszítom magamtól? Nem akartam megbántani ezzel, így hát, arra hivatkozva, hogy egyébként is fáradt vagyok, és talán beteg is, kiszabadítottam magam a karjai közül, és hogy ne is akarjon újra megölelni, még egyet hátraléptem.
- Sajnálom.
Peter meglepetten nézett rám, aztán halványan elmosolyodott
-Ugyan… Menj, és pihenj le. Azt hsizem én is ezt fogom tenni. Az a gyökér lefárasztott.
Erre csak bólintottam, intettem, és visszamentem az iskola épületébe.
Dühös voltam, vissza akartam menni a szobámba, és aludni egyet. Alig pár napja jött vissza, de máris elmegy az esze? Az ember azt hinné, vátlozik, vagy kesvébé lesz agresszív. De nem. Sőt, talán jobb is volt, mielőtt elment. Nem volt ennyire hibbant. Egyébként is.. Ahogy azóta viselkedett velem, mióta hazajött, hogy szinte mosolygott, mikor meglátott, aztán mikor Pete mellém lépett, mennyire megváltozott az arca. Nevetséges. Tudtam, hogy nem a szíve csücske, de ez már túlzás volt!
„ Nem érdemel meg téged” csendült fel az emlékeimben kutatva az utolsó mondat, amit hozzám intézett. Nem tudtam hova tenni magamban. Választ akartam, de rögtön. Vissza fordultam, és az igazgatóhelyettesi szobába mentem. Nem kopogtam, nem kiabáltam be, hogy engedélyt kérjek a belépésre. nem volt rá szükségem. Az én apámé az iskola, oda megyek,ahova kedves tartja, és ezt Dorian is nagyon jóltudta. Mikor odaértem, mint valami tank, úgy rontottam be a szobába, szinte kitéptem az ajtót a helyéről.
-Gray! – üvöltöttem teljesen erőből. Dorian az ablakfelé fordulva szívta lassan fogyó cigijét. Rettentő ráérősen felém fordította a fejét, majd miközben a cigicsikket elnyomta, a testével is felémfordult.
- Micsoda váratlan meglepetés, a váratlant kivéve.
- Neked a maradék eszed is elment, mikor elmentél erről a nyomortanyáról? – Vártam, hogy valami csípős megjegyzést tegyen, vagy belekössön abba, amit mondtam, de nem tette. Csak zsebbre dugta a jobb kezést, és nézett.
- Jó, akkor csak erre válaszolj: Miért?
- Nem ezért a kérdésért rontottál be. – Egy pillanatra kilökött a hatalmas hévből, ami bennem volt.
– M-Mi? -Tényleg nem ez a kérdés foglalkoztatott. Ami azt illeti, egyátalán nem érdekelt az indoka. Magamban már rég válaszoltam rá: egyszerűen egy idióta, és vérhiánya volt, vagy ilyesmi. De ezt ő honnan tudhatta? Ennyire átlátszó lettem volna? Na nem.
- Nem ismétlem magam, ha nem muszáj.
- Hogy az a… - Morogtam.
-Nos?
- Mi?
- A kérdésed. Mármint. Nem a most alkotott, miért nem esik, vagy miért nincs órarendváltozásom féle kérdések. A valódit szeretném hallani.
- Valódi? Ühm. Ha ennyire tudod mit akarok kérdezni, akkor fölösleges feltennem a kérdést, nem igaz?- Dorian kicsit habozott, majd szép lassan elkezdett felém közeledni.
- A te szádból akarom hallani.
- Miért…
- Mit miért?
- Miért mondtad…
- Mit miért mondtam.
- Ez nevetséges.
- Valóban az, de élvezem. Még nem láttalak ennyire félni egy kérdéstől. vagy inkább a választól félsz?
- Nem tudom a választ
- Egy éve tudod a választ, én pedig nagyjából fél éve. De előbb a kérdést. – Ismét remegni kezdtem, de mostmár én is éreztem, nem kellett figyelmeztetni rá. Dorian az ujjait lassan az én ujjaim közé helyezte, majderősen összekulcsolta őket. . A szívem egyre hevesebben dobogott. El akartam futni. Nem akartam tudni a választ, nem akartam feltenni a kérdést. Nem akartam ott lenni.
- Én tudok várni. – Úgy tűnt jobba, ha minél gyorsabban túlesek rajta.
- Miért mondta azt, hogy nem érdemel meg engem.
- Mert ez így van. Nem vagy hozzávaló, és ezt te is tudod. Semmi nics köztetek, legalábbis semmi több barátságnál.
- Mit tudsz te! – kiáltottam, de a mondat végére elcsukott a hangom.
- Azt, amit neked kéne. Semmi keresnivalód Felician mellett!
- Szeretem Petert! És ő is…
- Dehogy szereted! –vágott közbe. A hagja már messze túlszárnyalta az enyémet.- Soha nem volt semmi köztetek! Hazudsz neki, hazudsz az iskolának, nekem, és hazudsz önmagadnak is, viszont kettőnket nem fogod becsapni! – Nem bírtam tovább. Elegem volt. A szaván akartam fogni. Többé nem érdekelt mit mondok, csak vissza tudjak vágni.
- Elmentél Dorian! Itt hagytál engem! – Életemben akkor láttam másodszorra meglepettnek. méregzöld szemei kitágultam a meglepettségtől. Egyikünk sem számított erre a válaszra. Ám amilyen gyorsan jött a meglepettsége, olyan gyorsan távozott is az arcáról. Vonásai újra megkeményedtek, szemeiben újra lángolni kezdett a düh.
- De vissza jöttem! Miattad! -
- Miért? Minek? Hogy tovább csesztess, hogy megint megpróbálj megölni? Vagy hogy tönkretedd az itteni életemet is, csakúgy, mint Japánban?
- Azért jöttem vissza, mert szeretlek! – Mindketten megmerevedtünk. Őt is ugyanúgy lesokkolta az, amit mondott, mint engem. Nem tudtam hova tenni. Nem akartam felfogni amit mondott. Hazudik. Csak ezt tudtam magamban mondogatni. Ez nem a valóság, Nem teheti ezt velem!
- Nem! – üvöltöttem torkom szakadtából, aminek hatására mindkettek visszarázódtunk a valóságba, ami hírtelen fájdalmasabbnak tűnt, mint akármi más, amit addig átéltem.
- Akár tetszik, akár nem, ezen nem változtathatok. próbálltam. Elmentem innen, hogy ne lássalak, nem akartam rólad tudni semmit. Halottnak akartalak hinni. De minél távolabb kerültem innen, annál inkább éreztem, hogy kellesz nekem. Sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy egy senkivel leállsz.
- Engedj el. Hallod? Engedj el! Nem fogod velem a bolondját járatni! Egy életre elegem lett belőled! – Mintha meg se hallotta volna a szavaimat, a falnak nyomott, és erősen megcsókolt. Nem akartam visszacsókolni, de míg az eszem szabadulni próbált, a testem egészen mást diktált. Ugyanazt éltem át, mint egy évvel azelőtt. Ugyanaz a varázs, ugyanaz az érzés. A világ ismét megszűnt, az idő megállt, csak ő, és én voltunk. A gondok eltűntek, és valamiféle megkönnyebbülés, nyugalom szállt rám. Úgy éreztem életemben először teszem azt, ami igaz, és nem hazudok se neki, se magamnak.
Egyszer csak kopogtak az ajtón. Bár nem csuktam be, de az ajtó visszacsukódott, és csak egy kis rés maradt nyitva. A hang hallatán megszakítottam a csókolt, és félrenéztem. Dorian kiszabadította ujjait az enyéim közül, és hátra lépett egyet.
Mindketten az ajtó felé néztünk, majd egymásra. Az ájulás szélén voltam ismét. Nem tudtam elhinni, hogy minden megismétlődik, csak éppen a helyszín, és a szituáció más. Dorian szóra nyitott a aszáját, de aztán meggondolta magát, és ajkait összezárta. Én egyáltalán nem akartam neki bármit is mondani. Amint éreztem, hogy a lábaim képesek megmozdulni, az ajtófelé vettem az irányt, és mire észrevettem magam, már a folyosón rohantam végig. Még mielőtt befordultam volna az első kanyarban, vissza néztem egy pillanatra, hogy lássam, ki kopogott. Naomi nézett rám értetlen arckifejezéssel. Viszont többre nem volt időm. Befordultam, és tovább rohantam. Petet akartam. Azt akartam, hogy átöleljen, hogy megnyugtasson, hogy azt mondja szeret, és minden rendben lesz. Azt akarta, hogy hitesse el velem, hogy csak őt szeretem, és Dorian nem létezik. Hazugságokat akartam. Petertől, hogy utána magamnak is tudjam ugyanazokat mondani. De nem… Már nem lettem volna rá képes. Már tudtam, hogy hazudok, hogy pete csak egy játékszer volt, ami elfeledtette velem azt, amit Dorian egyetlen csókkal felhozott bennem. A kocka fel volt adva: mi lesz ezután?
gome a helyesírásért... lusta vagyok T^T
gome a helyesírásért... lusta vagyok T^T
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése