Tudod.. Nehéz dolog, ha egy olyan ember, mint én, egy olyat talál, aki annyit jelent számára, mint te nekem. Ez egyrészről jó, mert van kiért élnie, és van kire gondolnia unalmas perceiben.

Én is így vagyok ezzel, mindössze annyi a gondom, hogy néha elgondolkodom azon, hogy megérdemellek-e.
Ebből kiindulva sajnos sok mindent túl reagálok, bizonytalan bizonyságban élek, holott tudom, hogy a legnagyobb hülyeség az, hogy kevés lennék számodra.

Nem vagyok szép, se okos, se olyan, akiért érdemes bármit is megtenni, viszont azt hiszem annyira senki nem fog téged szeretni, ahogy én. Én nem tudok rád haragudni, nem tudom azt mondani, hogy "csak" egy vagy a sok közül, nem tudok rád semmi rosszat mondani. Nekem mindig is te voltál a tökéletes lány, és mindig is az maradsz. Néha, amikor megbántalak elundorodom magamtól. Hogy tehetek veled ilyet?
Azért, mert magamat akarnám vele bántani, de sajnos ez nem teljesen úgy jön ki, ahogy én akarnám.
Azt hiszem ki fogom hagyni a nevetséges és mára már bántóvá vált gondolatokat a blogomból, majd az életemből.

" azt hiszem halasztom a cont"

Szükségem van erre a találkára. Kell, mert egyre inkább érzem a hiányod. Egyre üresebbnek érzem magam belül. Át akarlak ölelni, és a szemedbe mondani, hogy szeretlek. Éreztetni veled, hogy szerelmes vagyok beléd, és nem csak mondani. Messze laksz, de nem eléggé ahhoz, hogy azt mondjam inkább hagyom az egészet.

Nem tudom, hogy neked mennyire megviselő ez az egész dolog. hogy régóta nem láttuk egymást, és hogy mennyi mindent be kell pótolnunk, de azt akarom hogy te tudd: nekem a legszörnyűbb dolog, ami mostanában történt velem.

Féltelek. Főleg azóta, amit üzenetben írtál. Nem merek sírni, mert anya hülyének nézne.
Bár.. mindegy. nemsokára úgy is megtudja. Ha itt leszel elmondom neki. Feltéve, ha eljössz.

Ne csinálj butaságot. Nem tudnám elviselni. Nem tudok ott lenni, hogy védjelek, de ahogy olvastam nagyszerű barátaid vannak, és megteszik helyettem.

Bízom bennük. Remélem mindig ott lesznek veled, amikor én nem...

Kérlek.. várd meg ezt a 9 napot. Gyere el, és ígérem, minden sérelmedért kárpótollak, amit én okoztam neked.

Szerelmes ember
szerelme hiányától szenved
Kéri, könyörög az időnek
de ő csak nem enged.

Hiányzol! hiányod őrjítő
kín, mi halálos, lassan öl
szívem szenved a szerelemtől
mert nem tud szabadulni a hiányod mellől

Ha várnom kell, én várok
de közben ostobaságokat irkálok
és csak rá pár percre tudom,hogy mekkorát hibázok

Én nem félek, én nem rettegek
csak attól, hogy ártok picinyke lelkednek
mi szeret engem, s üvölti: "De én szeretlek!"
És én csak legyintek, s ostobán kergetlek.

Tudod te, hogy ostoba vagyok
tudod te, hogy a rögeszméimre hallgatok
és tudod te, hogy nemsoká itt az alkalom
hogy túl lépjek a semmit mondó, ostoba szavakon.

/Ever Helsing/