Ha úgy tetszik egy történet...

Kellett nekem ma felkelnem?
Igen, mindenképp, máskülönben hogyan is lett volna a napomból bármi is?
Hogyan üttetem volna el magam majdnem, hogyan írtam volna meg azt a nyomorult matek dogát, és hogyan ázott volna szanaszét a bakancsom?
Szörnyű belegondolni, hogy ezeket mind kihagyhattam volna.

Reggel általában a laptopommal ébredek: Értésetek  Bekapcsolom, pedig legfeljebb öt percem van indulásig - Notórius késő vagyok, szar az időérzékem.-
Megnézem facebookom, azon belül, hogy Ő írt-e valamit ki, vagy ami még jobb lenne, nekem. Majd mikor látom, hogy ez nem történt meg, lassan körbenézek.
Nem, ekkor még mindig nem tettem semmit indulásom ügyében. Egy nyomorult pizsamában nyöszörgök, dülöngélek  szenvedek már a felállás gondolatától is, és igyekszem valami olyasmit összegyűjteni, amit erőnek hívnak.
Összejön?
Fogjuk rá.. Mint valami hernyó, mászok a gardrób felé, kiveszem a ruháim  Farmergatya, fekete póló  Lazán, olyan ÉN stílusban. Cipő cipő.. Hol van a cipőm? Hol lenne ha nem a helyén? Nos.. bárhol máshol, mondjuk az ágyam lábánál. Miért ott? Miért ne? Föl veszem. Ballonkabátom magamra dobom, beletornázom magam, csak olyan szép nőiesen, ahogy senki nem tanította nekem. Indulhatunk? Hát.. ha nem akarom vinni a cuccaim.. Komolyan be kéne pakolnom? Inkább nem, hanyagolom, majd osztálytársaim kisegítenek. Lap, toll, valami? Minden? Szuper! Mindenes füzetek be a lassan meghalni készülő táskámba, kajapénz, amit energiaitalra költök, mert végül is mire másra, aztán kezdődhet a világ legunalmasabb kalandja. Na azért ezt ennyire hangosan ne jelentsük ki: Szeretem az iskolámat...Vagy mi.
Nincs is messze, csak hát ugye reggel az idő gyorsabban telik, mint tanórákon. Az idő igazi mókamester, csak a vicceire senki nem kíváncsi. 25 perc. Mindössze ennyi idő kell, hogy a biztonságot nyújtó otthonunkból, ami minden 2. hónapban változik, eljussak a suliig. Ettől függetlenül a minimum öt, maximum huszonöt perces késés intervallumot büszkén tartom. Miért? Mert az istenért sem vagyok hajlandó idejében elindulni, pedig még a boltba is tudom, hogy be kell mennem!
A busz jött, mind a kettő, az úttesten egy hülye gyerek majdnem elütött, pedig járdán voltam.
"Hogy nem rohadsz ketté te mocskos gyökér állat. Nyomorult patkányfészek.. tch..."
Szitkozódom, aztán megyek tovább, mintha mi sem történt volna.
Ma nem is késtem. Sőt, mi több, öt perccel előbb értem be! Olyan büszke voltam magamra, azt hiszem kezdek a helyes útra lépni. Vagy csak egyszerűen nem volt semmi érdekes facen... Bármi lehetséges.
Az órák telnek, képük egyre halványulni látszik.
Nem figyelek, nem érdekel. Mind tanultam már- Bár emlékezni nem emlékszem rájuk  Máshol járok, egy szebb világban... S
Szeretem a barátaim... Néha három méter távolságban tudni.
Ez az első iskola, ahol magam mellett tudhatok olyan embereket, akik nos.. szeretnek engem? Fogjuk rá...
- Hé, Hallod? figyelj, figyelsz? Itt vagy? Hahó! -  A nevem persze kihagytam, pszt...
Kedves szőke kislány, nagyon aranyos, szinte már szeretem, csak néha ne lenne ennyire.. barát. Ugyan ez a többivel. Egyik minduntalan viccelődik. Akaratlanul is bele megyek. Jókedvem lesz, vagy valami olyasmi. Nevetek. Sajátos viccek tömkelege, normális ember bár ne hallaná őket.
Testnevelés? A változatosság kedvéért, mint mindig, pingpongozunk. Egész éves program, szinte már kötelező a körünkben. Nagyon megy ez nekünk, mintha csak.. Fél profi Junior bajnokok lennénk  akik a labdát sem képesek elütni. Ez persze nem zavar minket. Látni kéne az arcunkat, na meg hallani a nagyon menő nyögéseink, mert ugyebár, ha a profik nyögnek, akkor nekünk is kötelező. Vesztünk, aztán nyerünk, de nevetni egészen biztos, hogy nevetünk. Néha legurul a labda a lépcsőn.
- Na, ki megy utána? - Megy az ujjal mutogatás  végül a leggyengébb láncszem feláldozza magát. Le megy azon a kőkemény négy lépcsőfokon, és mikor feljön a labdával, megtapsoljuk: ő egy igazi hős!
A játék folytatódik. Mind újra a verseny tüzében égünk, egészen addig, amíg a labda nem tér ki újra a pályáról  és nem tűnik el a nagyon messzi távolba, ami tőlünk vagy három méternyi távolságba van.
- Na? Ki megy utána? - Újjal mutogatás ezerrel.
. Megyek megyek... - Szeretünk, leggyengébb láncszem.
Ezen az órán nincs idő gondolkodni, nincs idő elmerülni a sötétben. Undorítóan jók azok az órák.
Gyakorlat... Hol vagyok? Mit keresek én itt? Informatika? Ez most komoly? Hol érdekel ez engem?
na de nem nyavajgok.. Legalább szép a... nos... szép a terem aurája?  Mintha tudnám hogy néz ki.
....
 A TEREMNEK VAN AURÁJA?
Matekon írunk.
Matekból írunk? Nekem ez új információ. Ezt honnan veszitek? Á, hogy mondta.. Tényleg?
Én figyeltem.. tényleg.. csak.. Nem a tanárra.. meg.. mondjuk a teremben senki másra. Hát jó, nem lehet olyan nehéz... Nem a francokat nem!
Jó vagyok matekból... Már amennyire lehet jónak lenni átlag IQ-val abból az elkurt tantárgyból. Mellettem a másik normális képességekkel rendelkező osztálytársam, barátnőm. Így, egyesített erővel valamit tudunk.. Mondom valamit, ezt senki ne vegye készpénznek..
Annak veszik.
- Pszt!! Hallod? Segítesz?
- Mi? A sajátom se tudom! - Rá nézek a lapomra.. 3 feladat kivételével mindent megcsináltam.
- Segíts!
- Uhm... - Lapfecnit elő.. írom.. írom.. mellőlem megszólalnak
- Segíts!
BITCH PLEASE!
Rá nézek barátnőmre.. Látszik, ő is szenved.
Mi lesz így velünk?
Egyesítsük erőinket, mást nem tudok. Lassan mindenkinek segítünk így vagy úgy... Két lapot "teleírok" "elosztogatok" Legyetek uratoknak hálások, egy-egy energiaital, és örök hűség a matek kettesetek ára!
Fárasztó nem sík hülyének lenni... Bezzeg ha tudnák tavaly mit össze nem szenvedtem.
Angolon végre elmélyülhetek a nagy büdös semmiben, a nagy sötétben, a gondolataim tengerében  Milyen viccesek néha. Főleg ha épp nem rá gondolok. Van olyan mostanában?: Azt hiszem volt egy... egy másfél perc, mikor arra gondoltam, hogy vajon a kedvenc mangám folytatását mikor adják ki. Aztán vissza az azelőtti témához.
Néha jobb, mint a valóság, és naná, hogy mikor jobb, akkor zavarnak meg.
Megdobnak.. egy kupakkal.
KOMOLYAN? EGY KUPAKKAL?
Fölnézek.. visszatérek a valóságba. Kit verjek meg?
Tanár vigyorog .. Mint egy rossz ötéves, de komolyan. Viszont helyes.. Nagyon..
Mély levegőt veszek. Nem dobom vissza.. Nem süllyedek.
Nem a francokat nem?
- Komolyan???
Fejbe akarom dobni, de leesik a földre... Nyomorult gravitáció. tch... Valaki adjon nekem egy rohadt kupakot!
Nem tudtam megbosszulni, na majd legközelebb..
Még egy matek, még egy kínszenvedés. Rosszabb volt, mint az előző. Ott legalább elvoltam, de az utolsón.. Fáradt voltam, és nem tudtam másra gondolni, csak rá.
Voltatok már szerelmesek?
Én se...
csak görgetem a tollamat. Jobbra balra, jobbra balra.. Tanárnő, mehetnénk már?
Nem merem megkérdezni..
Múlik az idő.. Lassan, kínkeservesen, de múlik.. Még egy perc.. Még fél perc, kicsöngettek! Mindenki tódul ki az ajtón, én is szabadulok, rohanok, mintha menekülnék valami elől. Át a városon, végig a busszal, már látom az utcának, mindjárt, mindjárt...!
És meg hallom az utca másik oldaláról a nevem...
Könyörgöm.. ne.. Ugye nem... Egy régi osztálytárs.. Egy kedves.. irritáló.. Régi osztálytárs.
Álarcot.. Ma utoljára.. Vedd fel azt a kibaszott álarcot!
- Héé!!! - Széles vigyor.. bájos hang, mintha a nap fénypontja lenne a találkozásunk.
Let's talk!
És beszél... Beszél, beszél, én hallom, de felfogni nem fogom. Úgy sem érdekli az embereket, hogy figyelek-e vagy sem, sosem érdekelte őket. Én vagyok a lány, aki hallgat, és nem szól semmit.
Mosolygok, még midig. Ember, hogy lehet ennyit mosolyogni? Gondolom magamban. Szabályosan fáj az arcom. Abba hagyta már?
Nem, még jár a szája, még beszél.. azt hiszem . Figyelni kéne, mi van, ha kérdez?
De nem kérdez, csak beszél.
Szerelmi bánata van..
Tényleg? Sajnálom..
Na nem mintha nem szarnám le más szívügyeit. Talán én is mesélhetnék.
Belekezdek, FÉLBESZAKÍT
Le se szarja hogy belekezdtem. Szomorodj meg a szerelmi bánatoddal együtt.
Mosolygok tovább, Várom a Deus Ex Machinát* hogy végre szabadulni tudjak. Ugye nem akarsz még át is jönni? Nagyon arra következtetsz. Kezdek félni.
És ekkor megtörténik a csoda.
Anya jön velünk szembe. Vigyél el! Anya vigyél el!
És elvisz.. Elköszönök.
-Majd még beszélünk, Facen leszel, ugye?
- Te nem vagy soha!
- De! Én mindig! Hallod, majd írj rám
Be is baszna ha rám írnál. Helyben tiltalak.
Elballagunk anyával. Szokásos témákat hoz fel, én válaszolok, majd ő is elkezdi a saját gondjait.
Én pedig hallgatok. Abba hagyta már?
Még jár a szája.. Még mondja.  Vajon fenn lesz? Vagy váltsak témát? Ah... Meg kéne etetni lovamat Metinen....
- Nyitnád az ajtót?
Rá nézek azzal a nagyon értelmes fejemmel.
Ja hogy megérkeztünk! Szóljál, nem figyelek!
Kinyitom az ajtót, be megyünk, mindent ledobok, le van szarva a törékeny cucc a táskámban, drága laptopom, itt vagyok, nem hagytalak el!
Feljövök facera, végigböngészem tumblröm... Zenét kapcsolok, de a második percben kikapcsolom. idegesít.
legjobb barátnőm rám ír.
Válaszolok neki.. Kicsit beszélgetünk, lassan elnyom az álom.
Fáradt vagyok, mindig fáradt vagyok. A kedvetlenséghez hozzá jár a kétszeres fáradékonyság. Sosem köszönök el, sosem írom, hogy pill... Egyszerűen eltűnök, mint mindig.
Rémálmomból riadok fel elsőnek. Róla. Elkap a hányinger. Meddig aludhattam? Fél órát esetleg... Picit még fenn vagyok.. Majd vissza alszom. Végre nem róla álmodom. Arra ébredek, hogy az álmomban nem
válaszoltam barátnőmnek. Fölmegyek facebookra, és tényleg nem válaszoltam!
- Bocsi, bealudtam
- Gondoltam.
Vajon honnan gondolhatta? Na nem mintha ez nem lenne nálam rutinos.
Rossz a kedvem. Általában szépek az álmaim, ma nem. Megnézek néhány oldalt, nem kéne...
Azt hiszem mára hanyagolom a társaságot. Rosszul vagyok tőlük.
Off.
Van aki keres, aggódik értem. Milyen megható.
Nem tud érdekelni.
" Ugye ma még leszel"
Nem
Nem gondolok semmire.
Ki megyek a konyhába. Nem vagyok éhes, egész nap nem ettem, de azért ki megyek. Miért ne?
Mandarin. Úúúúú mandarin. Az finom. Megfogok hármat, kibontom az elsőt, megszagolom, vissza teszem
Tökjó illata van. Lehet meg is enném.
Miért nem eszem?
Nem vagyok éhes.
Vissza megyek a szobába, gyönyörű az ágyam. Elsőosztályúan hányingerkeltő. My kingdom gondolom nagy büszkén, aztán befészkelem magam abba a pár centis ülésképes helyre, a laptopom elé. Írok. Mellettem egy teás üveg, és egy helles palack. A hellben már nincs szénsav, de nem dobom ki. Minden cseppje érték. Elköltöttem a pénzem szóval most vegetálnom kell.
Megiszom az utolsó cseppet, felnézek az órára:
20:20 - Az igen! Nem tanultam, nem csináltam semmit, és igazából.. leszarom. Ez volt tegnap is, és ez lesz holnap is. Az integető cicám nem integet, nem kap fényt, nem hoz szerencsét.
- Rohadt dög.- förmedek rá - Ennyit rólad, és az 1700 ft-ról, amennyiért vettelek..
Vagy amennyiért anyám vette.
Minek is vetettem meg? Nem emlékszem.. Megtetszett. Milyen aranyosan néz, mosolyog. Csak.. fénnyel működik  és ebben a szobában sosincs elég fény, hogy integessen... Sosem integet, mindig egy helyben áll a keze.. Nem mozdul.. Nem hoz szerencsét.. Csak van... De attól még szeretem..