2011. augusztus 19., péntek

düh roham? nem kéne!

tökéletesen megterveztem a napom: reggel felkelek, elmegyek anyával munkahelyére, elhozom a pénzt, majd fél négykor Onival elmegyek a Sakurazakába, és megveszem, ami kell ( kell. érsd.: Hellsing táska, Hellsing bögre, és Alucard plüss )
igen ám, de a posta ( ó az a drága posta, hogy kerülne a pokolba!) keresztbe húzta a terveim.
hogyan?
nem kapta meg anya  a pénzét.
úgy volt, hogy 20.-áig BEZÁRVA! megkapja a pénzt, pont úgy,ahogy mindenki más is, igen ám, de ez nem történt meg.. nem volt meg a pénz, és így nem csak,hogy le kellett mondanom a találkát, de még a kívánt tárgyakat sem tudtam megvenni..
És itt még nem ért véget a nap.
kiderült, hogy Oni nem tud eljönni hétfőn, szóval kedd
gyűlölöm a halasztást. sajnos forrófejű vagyok ( ó, nem is tudjátok mennyire) és ez gyakran kihat nos.. mindenre.
 anya tagadja, hogy tőle örököltem, de ma egy kisebb kijelentésem végett ütött, mintha gyilkoltam volna. ( mit is mondtam? á igen! Atti kórházban van, mert felment a vérnyomása. de már semmibaja, és mondtam valamit anyának, mire ő azzal jött,hogy így is ideges Atti miatt. és mondtam neki hogy semmi baja, nyugodjon már meg..)
ez persze este volt, de még nem tartunk ott.
nos.. hm.. á igen!
pár napja. (lassan két hete talán.) megismertem egy srácot. kedves, aranyos.. és.. Tibinek hívják.
elmondanám, hogy eddig 3 fiút szerettem. (ebből 2-vel volt kapcsolatom.. vagy valami hasonló.. fiatal vagyok még ehhez, de poénnak megfelelt :) *sóhaj* nem fogom leírni, hogy mennyire szerettem az egyiket, és hogy a másikkal hogyan, és miért történtek a dolgok. mert hosszú, homályos, és az érzéseimről nem nyilatkozom. ) és ebből nos.. 2 Tibi volt :D én csak úgy neveztem őket, hogy a Kálói, és a Szolnoki Tibi. tökéletes megkülönböztetés. :P
az egyikkel részegen szakítottam, majd a másikat hívogattam.. de mindig letettem. vicces volt.. tényleg :D régi szép idők.
tehát.
egész jól kijövünk, de most 3 napra elment.. ( milyen sablonos, kellemetlen, milyen nevetséges! nagyjából ilyennek érzem most magam ráadásul, annyira elcsépelt!) és hm.. egy szinte már megszokott mondat a tinédzserek többségétől: már most hiányzik.
persze az érzelgősség sosem volt az erősségem. és igazából, mint ahogy említetten fb-n: az első 6 helyen én vagyok magamnak a hetedik lehet egy fokkal fontosabb személy szerény személyemnél :)
(jaj de fogok lén ma ugrálni az idősémákban!)

persze. délben még más is történt: Glamy szerelmes. :D bizony ő már szerelmes, holott két napja beszél a sráccal 8 akit nem mellesleg alkalmasságin mindketten megismertünk.)
személy szerint én nem tartom túl.. hm.. vonzónak.. Tominak hívják, és nos.. mint egy meleg srác jó mimikával :D
viszont rettentő jó táncos, így hát sok sikert kívánok Glamynek.
(felkutatta a srácot.elhivatott a lelkem )

Á igen. olvassa a blogom szóval
most feléd intézem ezeket a szavakat: Glamy még van két éved! ( 11.-be megy a srác) tiéd a világ! szép vagy, jó fej vagy, és a kitartásod elismerésre méltó :) aki képes egy fickót felkeresni, akit kemény.. 10 percig látott, annak minden esélye meg van!

és most tovább a blog részhez
REGGEL!
(mert hogy azt kihagytam) hirtelen két személlyel is akartam beszélni: egy részről Onival, mert az msn-e borzasztó, és máshogy nem tudok vele beszélni, fészen alig van fenn, másrészről Naomi hangját akartam hallani. szegényt két napig nem hívtam mert anya lecseszett a 40 percért. hm. már bocsánat! telefon :D mire jó, ha nem erre?
előkaptam a mobilom, hogy Onit tárcsázzam, mikor látom: sms-em érkezett, miközben kikerestem Oni számát megnéztem ki és mit írt: Naomi írt, hogy küldjek neki visszahívót ha hívhatom.
én balga! egyszerre tárcsáztam Onit, és küldtem visszahívót Naominak. szerencsémre Naomi előbb hívott, mint ahogy Oni felvette volna, így  nem kellett egyiket se elhanyagolnom.
röpke 15 perc beszélgetés után Naomi letette, én pedig újra Onit hívtam.
szegény holt kómásan felveszi:
- halo?...
- Szia! Ever vagyok!
- ............ - kis hatás szünet - szia
- felkeltettelek?
- nem. már öt perce fenn voltam
- áá... remek4 szóval azért hívlak mert nem tudom hogy lesz ma
elmondtam neki, hogy mi van a pénzel, majd újabb hatás szünet után válaszolt
- akkor most kimenjek potyára?
- neem! gyere fel fészre, és ott beszélünk.
- rendben.
- és bocsi
- semmi baj.
és úgy lett. megbeszéltünk több időpontot is.. én anyát hívogattam percenként, majd meguntam és eltoltam.. tehát kedden megyünk hárman: Oni, Glamy és én :) valamint, ha be tudom szervezni Diát, akkor 4-en :D

remélem össze jön.
addig is sziasztok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése