Bár kicsit lelombozódtam, tekintve,hogy olyan gondolatokat írtam le egy számomra fontos személynek, melyeket eddig csak elmém legmélyebb zugaiban találhattam csak meg.
no, de ne ilyen gyorsan.. elvégre este van, és én a reggellel kezdtem :)
(nem tudom, talán más is?)
a reggelem eléggé zűrös volt, ugyanis anyával össze rúgtam a port (szokásunkhoz híven) emiatt a napom elkövetkezendő órái már-már életveszélyesnek tűntek. Szerencsére pár óra alatt lenyugodtak a kedélyek, a nap kisütött ( nagy bánatomra) és minden haladt a maga tempójában.
kisebb eseményeket átugorva térnék rá a 4 órai eseményekre.
találkoztam Henivel az Adyn, elmentünk a dombra, ott hülyéskedtünk, beszélgettünk, Heni üvöltözött, én fetrengtem a röhögéstől, és a többi.
elmentünk egy árnyékos padhoz, ahol volt asztal meg minden.
beszélgetünk, beszélgetünk. egyszer csak felbukkan egy darázs.. tudniillik, én rettentően parázom a méhektől, meg a darazsaktól.
rögtön felpattantam sikítva, és elrohantam vagy tíz métert, de a darázs KÖVETETT
ide-oda rohangáltam a pad körül, Heni fetrengett a nevetéstől, majd egy két méteres bottal agyonütöttem a zaklatómat. ezek után azt hittem, hogy nyugodtan ellehetünk barátnőmmel... nos.. tévedtem.. pár májer hülye gyerek (mint kiderült Heni pár haverja. szám szerint 3) eltökélte, hogy velünk fognak társalogni.
az egyetlen gond csak az volt, hogy mind a 3 olyan szinten be volt tépve, hogy szerintem azt sem tudták, hogy hol vannak, (bár nem úgy tűnt, mintha ez annyira zavarná őket..) hogy kik ők, és hogy mit is akarnak pontosan, de nem baj.. a lényeg, hogy társaságot találtak 8legalább is ők azt hitték)
megállás nélkül ontották magukból a hülyeséget, kérdéseket tettek fel, kéregettek, nevetgéltek, ostoba zenéket nyomattak... egyszóval fárasztottak, de nem gyengén.
én csak bámultam magam elé.nem akartam tudomást venni róluk, csak el akartam szakadni a társaságukból. Heni nagy boci szemekkel nézett rám... nem tudtam kiolvasni belőle, hogy mit akar, így hát fogtam egy tollat, és egy papírt. ráírtam, hogy mennyünk...
szerencsére Heni egy percet sem késlekedett, feláll, és elindult a megálló felé. én kis fáziskéséssel összeszedtem a cuccaim, a teám, még utoljára végignéztem a drogos bandán, elszörnyedve elfintorodtam, majd rohantam is már méterekre előttem ballagó barátnőm mellé.
hazafelé mindössze annyi történt, hogy a buszmegállóban lelökte a teámat, én pedig rohantam a flakon után, közben sikítottam, hogy " állj már meg!" és megállt! pont a buktató előtt megállt.
gyorsan megfogtam, alaposan megnéztem, majd hangosan kijelentettem " Heni! Én egy Jedi vagyok!"
utána át jöttünk hozzám, itthon nem történt semmi. elvoltunk, majd haza ment, én pedig... nos.. unatkoztam... aztán feljöttem gépre. és itt jöttek a gondok.
az első tettemet nem mondom el, mert sok-sok RPC-s olvas ( van aki láthatatlanba, van aki nyíltan. a többségüket akkor is tudom. :) )
a második pedig...
nos hát igen, az eleje. jaj, miért is azzal kezdtem? most ismételjem magam? na nem, azt már nem! csak nagy vonalakban
4 éve lassan.. vagy tán 5??
mindegy is. ennyi ideje jelentette nekem a neve a békét, gondolata az örömöt, szavai pedig a megnyugvást.
de... 4 vagy 5 év alatt mindössze egyszer találkoztunk kemény két napra... nem bírom a távkapcsolatot ilyen szinten. a legtöbb olyan barátommal, aki fontos, és messze lakik (tehát nem tudok vele sokat találkozni) azzal egyszerűen megszakítottam a kapcsolatot, vagy csak nagyon keveset írok /válaszolok nekik.
most rettentően fáj a szívem, mert eltaszítottam magamtól egy olyan embert, aki tényleg fényt jelentett az életemben... de... mi értelme van annak, hogy írunk, de nem halljuk egymás hangját (mert hogy telefonon sem beszélünk)
kamozni sem szoktunk.. semmi.
néhanapján látok róla egy képet, és ennyi... nekem fáj a kiber barát... nem kell! tönkretesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése