elolvasva a történetet még inkább rémlett, de az előzetest nézvén rájöttem, hogy igen!! el kezdtem nézni, de bealudtam még az elején így, hát sok mindent mondhattam volna, de azt nem, hogy láttam magát filmet
no, de sebaj, ezt ma bepótoltam. persze mikor érdemes egy jó két és fél órás filmet nézni? természetesen tanítási hét kellős közepén ESTE egy történelem témazáró, és egy matek röpdolgozat előtt, de hát ahogy mondani szoktam: " én megtehetem" :)
na.. akkor filmelemzés:
maga, az alaptörténet:
A neves amerikai tudós, Robert Langdon éppen Párizsban tartózkodik, amikor az éjszaka közepén telefonon keresik. A Louvre egyik jól őrzött termében holtan találták a múzeum egyik kurátorát, és a rendőrség abban bízik, Langdon segíthet megfejteni a rejtélyt: az áldozat mellett ugyanis érthetetlennek tűnő jeleket találtak. A tudós akarata ellenére viharsebesen keveredik bele az eseményekbe: szakértőből hamarosan gyanúsított lesz, és kénytelen együtt menekülni a kurátor kiismerhetetlen unokájával. Nemsokára rájönnek, hogy két titkos egyházi társaság, a Sion testvérei és az Opus Dei harcába keveredtek bele: a harc talán több száz éve tart, tétje pedig az a titok, melynek megfejtése talán a Párizson, Londonon, kalandokon, titkokon, gyilkosságokon keresztülvezető hosszú út végén várja őket.(forrás: port.hu)
alapjába véve: (húha... közben régi blogomról szedem a kritika pontokat és hát olvasgatom vissza.. a szívem szakad meg a régi sulimért... no mindegy, majd nosztalgiázom később)
Elsősorban azért egy elismerésre méltó alkotás, mert a téma, amit boncolgat, rettentő képlékeny, könnyen kicsúszhat az ember kezéből, ha nem figyel. a rejtélyek mesésen lettek megoldva, a szereplők mindegyikében volt valami magával ragadó, olyan mélységekbe merészkedett be az író ( mert ugye bár ez eredetileg egy könyv) amikbe ép elméjű ember nem merne, a bukás esélye végett ( ő elkerülte) a vége annyira nem ütött, de az az igazság, a film teljes időtartama alatt olyan szinten beleéltem magam, hogy nem is hiányzott különösebb képen
ami tetszett: minden! amit fent leírtam, az, hogy végig csak találgattam, és SOHA nem volt jó az elgondolásom, az észjárás, amit a filmben végig alig lehet követni, és közben mégis teljesen egyértelmű, a helyszínek is csodálatosak voltak.
ami nem tetszett: nem szeretem a franciákat :S
kinek ajánlom: az erős hitvallásosnak... semmiképp :) egyébként mindenki másnak :)
pontozás: 5*/5
és még egy kép... amit érdemes VALÓBAN szemügyre venni

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése